
Szeretettel üdvözöllek!
Néhány információt szeretnék megosztani magamról, illetve tanulmányaimról, az alábbi sorokban.
Kozmetikai tanulmányaimat 2009-ben kezdtem a Budapesti Erzsébet királyné Szépészeti Szakközépiskolában és 2014 nyarán kaptam kézhez oklevelemet. Ezután a továbbtanulás mellett döntöttem, felsőfokú tanulmányaimat közgazdász-turizmus szakon, egészségturizmus szakirányon folytattam tovább, ahol megismerkedtem a holisztikus módszerek és az Ayurvéda rejtelmeivel. Ezzel az irányzattal teljes mértékben azonosulni tudtam, így szakdolgozatomat is ebben a témában készítettem el.
Főiskolai éveim alatt kozmetikai szalonokban dolgoztam és igen sokrétű ismeretet szereztem.
Tanulmányaim után néhány évre a szállodaiparban kötöttem ki. A két hivatás között sok hasonlóságot véltem felfedezni és rengeteg hasznos tapasztalatot gyűjtöttem ezekről, úgymint alázatosság a szakma és a vendégek iránt, illetve a velük való megfelelő bánásmód és a kapcsolatépítés fontossága.
Időközben kitanultam a masszőri szakmát és az ayurvéda gyakorlati alkalmazásait – elsősorban a masszázs területén – és elindítottam saját vállalkozásomat, hogy a munkámat annak szentelhessem, ami nem csak a vendégeimet, hanem engem is feltölt pozitív energiával, és állandó érdeklődéssel tölt el.
Amennyiben szimpatikusnak találod a természetes módszereket, és a holisztikus szemléletet, keress bizalommal!

Amit el szeretnék érni
A Harmonikus egyensúly, jóllét és természetes szépség megteremtésére törekszem a modern és a hagyományos módszerek alkalmazásával.
Szeretném, hogy vendégeim a kezelések által feltöltődjenek, és jól érezzék magukat a bőrükben.
Eredményeim
5 év szakmai képzés után megkaptam kozmetikus bizonyítványomat, majd felsőfokú tanulmányaim során megismerkedtem a holisztikus módszerekkel és megírtam diplomamunkámat Holisztikus gyógyászat - Ayurvéda témájában. A Svédmasszőri oklevél megszerzése után kitanultam az Ayurvéda gyakorlati alkalmazásait is. Egy tanfolyam keretében pedig megtanultam az Ayurvédikus masszázs elméleti és gyakorlati fortélyait egyaránt. Később a Sportmasszázs és a Trigger-pont terápia rejtelmeibe is beleástam magam és oklevelet szereztem belőlük.

Folyamatosan képzem magam
Széles érdeklődési köröm és a vágy, hogy minél jobb megoldásokat találjak egy-egy problémára, többek között alternatív módszerekkel is, állandó tanulásra ösztönöz. Szeretek olvasni, információt gyűjteni egy-egy témában illetve lelkesen veszek részt különböző tanfolyamokon is.
Miért választottam ezt a szakmát?
Talán azért, mert szeretek emberekkel foglalkozni. Pozitív energiával tölt fel, ha tudok segíteni. Szeretek szépíteni, és olyan elfoglaltsággal tölteni az időmet, amiben én is és vendégeim is jól érzik magukat. Ebben a szakmában a munkával töltött idő jó hangulatban zajlik vagy éppen kikapcsol és eredményeként megszépülve, feltöltődve, egyensúlyunkat visszanyerve búcsúzunk el egymástól.

Figyelem a legújabb technológiákat
Vagy éppen a hagyományos, ősi módszerekből merítek ötletet, kombinálva a modern trendekkel és igényekkel. A keleti egészségmegőrző és szépítő kúrák nagyon jól illeszkednek a természetes, alternatív módszerek körébe, érdemes ezekkel megismerkedni és a mai nyugati módszerekkel együtt alkalmazni.
Figyelek a vendégek igényeire
Minden kezelés előtt időt szánok arra, hogy vendégeim elvárásait megismerjem, ezáltal a számukra legoptimálisabb eredményt tudjam nyújtani. Ennek érdekében röviden, vagy hosszabban átbeszéljük mik az igények, milyen eredményre számítunk és milyen lehetőségeink vannak. Majd ezek ismeretében együtt kiválasztjuk a megfelelő kezelést.
